Menü

Üdvözöllek honlapomon!


Zubek Csilla vagyok. 1973-ban születtem Budapesten. Közgazdászként végeztem a Szent István Egyetemen 1996-ban.
Első gyermekem születése után, 2003-ban fordultam a művészetek és azon belül is a kézműveskedés felé. Először szalvétatechnikát, üvegfestést tanultam, majd egy kerámiaszakkörön kötöttem ki, és ebbe a tevékenységbe teljes szívemmel beleszerettem. 2004-ben egy éven keresztül jártam a Dr. Kresz Mária Alapítvány fazekasképzésére, majd 2005-ben elvégeztem a  Népi játszóházvezető tanfolyamot ugyanitt, ahol a mesterkurzusom szintén a fazekasság volt. 2006-tól Trombitás Enikő keramikusművész műhelyében tanultam.
2008 decemberében lehetőségem nyílt saját műhely kialakítására.
 
Ezen a weboldalon munkáimba pillanthatsz bele.

Készítek használati tárgyakat (bögrét, csuprot, almasütő-, teás, forraltboros készletet, szalvétatartót, asztali tolltartót stb.), dísztárgyakat (kerti manót, medált, padlóvázát, gyertyatartót, mécsestartó manóházikót, várat stb.) de megrendelésre, akár egyedi elképzelés alapján is elkészítek szinte bármit.

A képeket itt megnézheted, elérhetőségeimet pedig itt találod.



Sign in  |  Recent Site Activity  |  Terms  |  Report Abuse  |  Print page  |  Powered by Google Sites